Méregkeverők: a tiszazugi gyilkosságok nyomában

1929 nyarán meghökkentő pletyka terjedt el a tiszazugi falvakban. A szóbeszéd szerint csalódott és dühös nők megmérgezték iszákos, durva, vagy éppen rokkant férjeiket. Öreg szülő, újszülött, és gyermek is volt az áldozatok között. A névtelen feljelentő levelek nyomán hamarosan kirobbant a Horthy-kor legnagyobb bűnügyi botránya. Felbolydult az ország, az arzéngyilkosságok a címlapra kerültek, a Pesti Naplótól a New York Times-on át a Le Petit Journalon keresztül az újságok vezető híreikben közölték a szenzációs bűntény ijesztő részleteit.

A Partiumi Keresztény Egyetemen tartandó RODOSZ Café november 30-án, 18 órától soron következő előadásának meghívottja Dr. Mátay Mónika egyetemi docens, az ELTE oktatója. A történész szóra bírja a rendelkezésre álló hatalmas forrásanyagot, amely a külső szemlélő számára döbbenetes, az elkövetők szemében mindennapinak számító eseteket tár elénk a bűn természetéről.

Az előadást követően megvásárolható lesz a Mátay Mónika által szerkesztett és a Korall gondozásában tavaly Méregkeverők címmel megjelent tanulmánykötete is.