Már 17-en haltak meg koronavírus miatt Romániában, és több mint 900-an fertőzöttek

Egy hónappal az első romániai koronavírusos eset diagnosztizálása után Romániában 906 fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 86-an meggyógyultak, 17-en meghaltak.

A viszonylag jó gyógyulási statisztika hátterében az állhat, hogy a hatóságok által közölt csütörtöki adatok szerint a megfertőződöttek átlag életkora 43 év, csak öt százalékuk tartozik a 70 év fölötti korosztályba.

A kór gócpontjának a moldvai Suceava megye számít. Utóbbiban a megyei kórház több mint száz orvosa, nővére és ápolója fertőződött meg a kórházvezetés elhibázott döntései következtében. A betegség halálos áldozatai közül 7-et itt kezeltek. A kórház bezárása, a betegek átszállítása a térség más kórházaiba egész Moldvában aggodalmat keltett. A szomszédos Iasi megye önkormányzatának elnöke arra kérte csütörtökön a kormányt, hogy ne szórják szét a betegséget, és ne alakítsák Románia “Lombardiájává” a térséget.

A suceavai kórház menedzserét szerdán leváltották, a kórházat fertőtlenítették, és kizárólag koronavírus-fertőzöttek fogadására rendezik be. A romániai orvosok továbbra is a védőfelszerelések hiányára panaszkodnak. A Védelmi Minisztérium bejelentette: az egészségügyben használható százezer védőruhát tartalmazó, 45 tonnás légi szállítmány érkezett csütörtökön Szöulból Bukarestbe.

Forrás: MTI