Mága Zoltán kétszer is koncertezik Nagyváradon jótékony céllal

Az RMDSZ Nőszervezetének meghívására újra Nagyváradra érkezik Mága Zoltán hegedűművész, aki 2019-ben is koncertkörutat tart Erdélyben 100 templomi jótékonysági koncertsorozat címmel.

A virtuóz március 17-én, vasárnap két alkalommal áll majd színpadra: 16 és 19 órától a váradolaszi református templomban, ezúttal a Budapesti Primarius Kamarazenekar kíséretében.

Jegyeket az RMDSZ Sas-palotabeli székházában lehet igényelni, hétköznapokon 10 és 15 óra között, érdeklődni pedig a 0740805973-as telefonszámon lehet. A jegyek ára 20 lej.

A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima-díjas Mága Zoltán legutóbbi partiumi és erdélyi turnéjának részeként, tavaly március végén lépett fel a váradújvárosi református templomban. Akkor három beteg gyermeket és két alapítványt sikerült támogatni a fellépések bevételéből, és a szervezők idén is jótékonysági célra fordítják a jegyek árából befolyt összeget.