Képzés: nők a nőknek az énmárka építéséről

A Magyar Vállalkozónők Egyesülete (MVNők) újabb találkozóra hívja a Bihar megyei vállalkozó és vállalkozni kívánó hölgyeket június 21-én a nagyváradi vár I épületének előadótermébe.

A tréningen négy előadást hallgathatnak meg a résztvevők. Az első, Partnerségben című előadás 10 órától kezdődik, előadó dr. Horváth Viktória kiemelt külgazdasági kezdeményezésekért felelős nagykövet. Utána Szabó Eszter, a Budapesti Gazdasági Egyetem címzetes docense és a Krynica Economic Forum bizottsági tagja tart előadást a karrierépítésről. A két előadás után rövid szünetet tartanak és 12.30-tól folytatódik a program Batthyány Margit a Nők a jövőért című előadásával, utána Staharóczky Noémi, az MVNők alelnöke következik, aki a vállalkozó nők szépségéről és egészségéről beszél.

A közeljövőben egy turnéra is elindulnak a vállalkozó nők, az első állomásuk pénteken, június 16-án lesz az élesdi Bocskai István központban, 16 órától. Az élesdi kiszállás után még ellátogatnak Bihar megye több nagyobb városába, Szalonta, Margitta, Székelyhíd és Mihályfalva szerepel az úti céljaik között. Ezeknek a kiszállásoknak az elsődleges célja, hogy megismertessék az MVNők munkásságát a Nagyváradon kívül eső városok hölgy vállalkozóival is.

A nagyváradi képzés részletes programja

Helyszín: Nagyváradi Vár, I épület, első emelet
Időpont: 2017. június 21.

09:30 – 10:00 Regisztráció
10:00 – 10:15 Köszöntő – Biró Rozália, parlamenti képviselő
10:15 – 10:30 Magyar Vállalkozónők Egyesületének bemutatása – Pető Dalma, a Bihar megyei Magyar Vállalkozónők Egyesületének ügyvezető elnöke
10.30 – 11:00 Partnerségben – Dr. Horváth Viktória, kiemelt külgazdasági kezdeményezésekért felelős nagykövet, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma
11:00 – 12.00 Karrierépítés a digitális korban – Szabó Eszter címzetes docens, Budapesti Gazdasági Egyetem, a Krynica Economic Forum bizottsági tagja
12:00 – 12:30 Szünet
12:30 – 13:15 Nők a jövőért – Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke
13:15 –14:15 MVNők szépsége és egészsége természetesen – Staharóczky Noémi, a Bihar megyei Magyar Vállalkozónők Egyesületének alelnöke

A magyar nyelvű képzésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérik, hogy részvételi szándékát 2017. június 20-ig (kedd) a következő e-mail címre szíveskedjen jelezni: jari.wanda@gmail.com.