Film készült Arany János Szent László-legendájáról

A Szent László emlékév és Arany János bicenteráriumának alkalmából egy kisfilmet készítettek, mely a költő és az uralkodó legendáját dolgozza fel Maksay Ágnes és Filep Farkas rendezésében. A hétvégi Szent László Napokon Nagyváradon az Omega-koncert előtt a nagyszínpad két oldalán kihelyezett kivetítőkön be is mutatták a filmet, melynek ötlete Marosán Csaba színművésztől származik.

Nagyszalonta, Debrecen, Nagykőrös és Budapest: Arany János életének meghatározó helyszínein kalandozhatunk az Arany János – Szent László legenda című “road movie” segítségével.

Nagyon kevesen olvasnak ma verset. Nagyon kevés fiatalt tud elbűvölni egy régi szép, díszkötéses Arany-kötet. Marosán Csaba, aki a film elején megtalálja az antikváriumban az Arany-kötetet, ennek kapcsán indul útnak – fogalmazott Maksay Ágnes társrendező.

Marosan Csaba színművész, egy helytörténész, egy lelkész, vagy éppen egy könyvtáros segítségével deríti fel a helyszíneket, ahol fény derült Arany élettörtének eddig kevéssé ismert részleteire és arra, hogyan kötődik bizonyos városokhoz, falvakhoz. Az alkotás egyik érdekessége, hogy bepillantást nyerhetünk a Toldi Estéje eredeti kéziratába, amelyben Szent László legenda is olvasható.

Szabó Lilla, a Kincses Kolozsvár Egyesület ügyvezető igazgatója azt mondta: az volt a cél, hogy közelebb hozzák a fiatalabb nemzedékekhez ezt a műfajt.

A filmet még számos fesztiválon bemutatják a nyár folyamán, DVD is készül belőle, amelyet a Kárpát-medence oktatási intézményeibe is eljuttatnak majd.

(Forrás: Híradó.hu)