Feljelentést tett a nagyváradi RMDSZ a magyargyalázó falragaszok miatt

Május végén magyargyalázó falragaszok jelentek meg Nagyváradon. A Varadinum.ma internetes oldal munkatársa június 2-án fényképezett le és mutatott be egy, a magyar kisebbséget súlyosan sértő és gyűlöletet szító plakátot. Rövid idő belül, az ügyet az országos, majd a nemzetközi sajtó is felkapta. Az említett falragaszt június 4-én, hétfőn délelőttre eltávolították.

A Varadinum.ma híroldalon bemutatott falragaszt a Bihar megyei törvényszék falán fényképezték le. A piros-sárga-kék alapú lapon az a szöveg állt, hogy „Románok vagyunk, és megvédjük földünket, népünket és történelmünket”. Alatta egy piros-fehér-zöld folt fehér sávjában a Magyarország felirat szerepelt, amit piros vonallal áthúztak, a lap alján pedig egy nyomdafestéket nem tűrő magyargyalázó felszólítás volt olvasható.

Az ügy kivizsgálása érdekében, a nagyváradi RMDSZ nevében Botházy Nándor, a szervezet ügyvezető elnöke tett feljelentést a múlt héten. Első körben nem akarták iktatni a beadványt azonban a szövetség határozott fellépésének köszönhetően iktatásra került a beadvány. Botházy Nándor elmondta, „ezek a falragaszok egyértelműen gyűlöltet igyekeznek szítani a magyar kisebbség ellen. Figyelembe véve, hogy adott esetben ezek az üzenetek másokat is felbiztathatnak hasonlók készítésére, nekünk még időben fel kell lépni ez ellen. Az ilyen típusú magatartás nem maradhat jogi következmények nélkül” – érvelt az ügyvezető elnök.

Botházy Nándor hangsúlyozta: „Úgy gondolom, hogy körülményeit tekintve a tettet bűntényként kell kezelni, ennek értelmében és fényében értesítettük a területileg illetékes rendőri hatóságot. Felszólítottuk a nyomozást vezetőket, hogy az ügyben a lehető legnagyobb precizitással járjanak el, derítsék ki hogy ki vagy kik voltak azok, akik ezt a papírt kiragasztották, és vonják felelősségre.”

Nyilvános jelzéseinknek köszönhetően tudomásunk szerint a nép ügyvédje is eljárást kezdeményezett és vizsgálatot indított.

(A nagyváradi RMDSZ közleménye)