Mihályfalvi matematika: mennyi is az annyi?

Elöljáróban: fogalmam sincs, milyen az ivóvíz Érmihályfalván. Most nem is erről írnék, hanem azt a szakmaiatlanságot emelném ki, amivel immár sokadszor találkozom az alább kommentált cikket közlő weboldalon, amelynek a látottak alapján semmi más célja nincs, mint egyesek becsmérlése és kettesek dicsőítése. Már a cikk címe vicces: Miért méregdrága a „rezsicsökkentett” csapból folyó szennyvíz az Érmelléken? […]

Hétszer fogták meg jogosítvány nélkül a csatári fiatalembert, volt, hogy ittasan is vezetett

Egy 27 éves hegyközcsatári fiatalembert eddig – tavaly április óta – hét alkalommal értek tetten a rendőrök, hogy járművezetői engedély nélkül vezetett a településen, sőt az is előfordult, hogy ittasan ült volánhoz. Valamennyi esetben bűnvádi eljárást indítottak ellene. Legutóbb például hétfőn délután állították meg Hegyközcsatárban rutin ellenőrzésre, és ismét kiderült, hogy nem rendelkezik járművezetői engedéllyel. […]

Takaró Mihály irodalomtörténész az Ovisuli Egyesület vendége

Március 1-jén, pénteken 17 órakor a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium dísztermében a neves irodalomtörténész, Takaró Mihály tart előadást Korszerű magyarság a XXI. században címmel. Egy jegy ára 10 lej, amellyel az Ovisuli Egyesület éves tevékenységéhez járulhat hozzá. A belépőket a helyszínen az előadás előtt lehet megvásárolni. “Az óvoda és iskolaválasztás idején, szükségünk van a megerősítésre, ezért szeretettel […]

Ingyenesen hívható zöld számot hoznak létre a családon belüli erőszak áldozatainak

A családon belüli erőszak áldozatai egy ingyenesen hívható, úgynevezett zöld számon kérhetnek segítséget a hatóságoktól. Ennek tudatosítására az RMDSZ kidolgozott egy törvénymódosító javaslatot, amelyről kedvezően döntött hétfőn a szenátus – hívta fel a figyelmet Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője. Amennyiben a televízió- és rádióműsorban családon belüli erőszakkal kapcsolatos témát érintenek, szerepelnie kell az ingyenesen […]

Ismét elfogadták: Nem szüntethetnek meg magyar osztályokat az RMDSZ beleegyezése nélkül

Nem szüntethetnek meg, és nem vonhatnak össze kisebbségi osztályokat az érintett kisebbségi közösség érdekképviseletének jóváhagyása nélkül. Az államelnök kifogásolását követően a parlament döntő háza ismét elfogadta az erre vonatkozó törvényt. A törvény kimondja: csak a szaktárca kisebbségi államtitkársága, az etnikumközi kapcsolatok hivatalának alárendeltségében működő oktatásügyi bizottság, vagy az érintett kisebbségi közösség parlamenti képviseletének jóváhagyásával szüntethetnek […]

Ilie Bolojan tilosban parkol a főtéren a mellette elhaladó helyi rendőrök szeme láttára! – VIDEÓ

Nagyvárad polgármestere, Ilie Bolojan a főtéren, tilosban parkolt BH 12 SLY rendszámú autójával, ráadásul épp elhaladt mellette a Helyi Rendőrség egyik járőr kocsija is, de nem történt semmi. Pedig a rendőrök rendszeresen vadásznak ezen a szakaszon és kíméletlenül büntetnek is. Persze, csak ha nem a polgármesterről van szó. Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere előszeretettel érvel a […]

Összetörték a Marossy Annának emléket állító püspökfürdői márvány tündérrózsát – VIDEÓ

A felvételt az Aqua Crisius Sporthorgász Egyesület saját Facebook-oldalán tette közzé. A videón tisztán kivehető, hogy két gyermek előbb rúgkapálja, majd egy deszkadarabbal összetöri a 2015 októberében elhunyt elismert és közismert nagyváradi biológus, természetvédő, MAROSSY ANNA emlékére az egyesület által készíttetett emlékhelyet Püspökfürdőn. Amint az egyesület írja, nem ez volt az első alkalom, hogy megrongálták az emlékművet. […]

Gránitgolyókkal tartják majd távol a gépkocsikat a gyalogos övezettől

1333 lejes darabáron gránitból készült golyókat helyeztet el a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal a város főterén, hogy megakadályozzák a személygépkocsik behajtását a gyalogosoknak fenntartott részekre. Mindezt azután, hogy a nemrég méregdrágán felújított Szent László téren összerepedezett a porfír burkolat, mert ráhajtottak a gépkocsik, amelyek az itt megrendezett vásárok, koncertek és egyéb tömegrendezvények kellékeit szállították, de esténként […]

dav

Könyvmentők a nagyváradi Körös-parton – olcsó könyvek mindannyiunk szellemi-lelki épülésére

A legújabb kori Nagyvárad történetében egyedülállónak is tekinthető ez a kezdeményezés: Könymentők járják a várost, itt-ott megállnak a tereken és szinte jelképes árakon, 5-10 lejért könyveket kínálnak az érdeklődő járókelőknek.  Felvételeink az Ezredévi emléktéren (ma Libertății tér) készültek. A ragyogó napsütésben állandóan voltak nézelődők, akik olvasmány után kutattak, míg mások – kihasználva a kora tavaszias […]

Azonosították a nagyváradi zászlóégető leányt, rongálás miatt indítottak ellene bűnvádi eljárást

A Nagyváradi Rendőrség azonosította azt a 21 esztendős nagyváradi leányt, aki december 30-án hajnalban megpróbálta meggyújtani a magyar nemzetiszínű lobogót a Bihar megyei RMDSZ székházának bejáratánál, a Fekete Sas-palotában. Ekkor az RMDSZ hivatalos feljelentést tett, és kérte az elkövető kézre kerítését. Információink szerint a rendőrség már a múlt héten azonosította az elkövetőt, aki ellen rongálás […]