A következő hetekben várható a koronavírus terjedésének tetőzése Romániában

A román hatóságok bíznak abban, hogy az egészségügyi rendszer elbírja az új koronavírus-járvány tetőzését. Erről Horatiu Moldovan egészségügyi államtitkár nyilatkozott a Digi24 hírtelevíziónak, számolt be róla az MTI hírügynökség. Az államtitkár elmondta: jelenleg több mint 3000 koronavírus-fertőzött van beutalva a romániai kórházakba, közülük kevéssel több mint 200-at kezelnek intenzív osztályon, és 34 szorul lélegeztetőgépre. Hozzátette: az adatok azt jelzik, hogy egyelőre az intenzív osztályokon koronavírus-fertőzöttek számára fenntartott 400 ágynak csak mintegy fele van elfoglalva.

Az államtitkár szerint a romániai egészségügyi rendszer elbírja a járvány miatti terhelést, ha nem kétszereződik meg a kórházba utalt fertőzöttek száma. A stratégiai kommunikációs törzs kedden kora-délután nyilvánosságra hozott jelentése szerint 10-zel emelkedett a súlyos betegek száma, és jelenleg 241 személyt kezelnek Covid-19-cel a kórházak intenzív osztályán.

A legfrissebb hivatalos adatok arról árulkodnak, hogy Romániában az elmúlt 24 órában sem gyorsult a betegség terjedése. Horatiu Moldovan államtitkár elmondta, jelenleg nem a készülékek és a tesztek, hanem a szakképzett személyzet hiánya korlátozza a tesztelési kapacitást. Hozzátette azonban, hogy reményei szerint egy-két héten belül már napi 7000 teszt kielemzésére is képes lesz a romániai rendszer.

A hatóságok úgy számolják, hogy az elkövetkező hetekben tetőződhet az országban a járvány terjedése. Nelu Tataru egészségügy-miniszter azt valószínűsítette, hogy leghamarabb egy hónap múlva lehet enyhíteni a bevezetett korlátozásokon.