Hagyományőrző disznótorost szervez Pályiban a Mosoly Kommandó

A hagyományos disznótor és disznótoros mulatság hangulatát idézi fel újra a siteri Mosoly Kommandó. November 17-én, szombaton Hegyközpályiban bárki bekapcsolódhat a hangulatidéző mulatságba: kora reggel a hagyományos, szalmaégetéssel végzett pörzsölésbe, a disznó feldolgozásába, kolbász- és hurkatöltésbe, este pedig a fergeteges élőzenés bálban szórakozhatunk együtt, jótékony célt szolgálva! A Mosoly Kommandó tavaly és tavalyelőtt is megszervezte […]

A népi kultúrát ünneplik a nagyváradi Szacsvay-iskolában, és megemlékeznek névadójukról

A Magyar Népi Kultúra Napja elnevezésű programot oktató-szórakoztató szándékkal szervezik meg a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában. A rendezvényen összesen több mint négyszáz diák vesz részt, a tanulók megismerkedhetnek számos népi hagyománnyal és mesterséggel, egyebek között olyan érdekességekkel, mint a körmön fonással vagy a szűralátét-készítéssel. A program megnyitóját az iskola Szaniszló (ma Mihai Eminescu) utcai főépületének […]

Pásztor Sándor megyei tanácselnök ünnepi beszéde Mihályfalván, október 23-án

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! „Voltak nemzetek, melyeket a történelem arra kényszerített, hogy ravaszak, kegyetlenek, csalók, hódítók legyenek, ha élni akarnak. A magyar, nyilván minden erkölcsi meggondolás nélkül, szabadságra ítéltetett. Semmi büszkélkedni valónk vele, de ha felismertük, ehhez kell tartanunk magunkat. A testvértelen, mindenünnen kinézett, örökké elnyomatás ellen hadakozó nép magatartása szükségszerűen rokonul az elnyomatás ellen […]

Csipkerózsika a bábszínházban

A Szigligeti Színház Lilliput Társulat ismét műsorra tűzi Csipkerózsika című bábelőadását október 28-án, vasárnap 11 órától. Helyszíne az Árkádia Bábszínház kisterme. Helyeket a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet foglalni hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint fél órával az előadás előtt, a helyszínen. Jegyárak: gyerekeknek és nyugdíjasoknak 7, felnőtteknek 10 lej. Az előadást 3 éves kortól ajánlják, […]

Megkezdődött a III. Infinite Dance Festival

Nagyvárad főterén szervezett táncos villámcsődülettel vette kezdetét az Infinite Dance Festival harmadik kiadása október 22-én, hétfőn. A Szigligeti Színház által kezdeményezett tánc- és összművészeti fesztivál hét napon át, október 28-áig várja a táncszínház kedvelőit többek között olyan nagynevű társulatok előadásaira, mint a Szegedi Kortárs Balett, a Duda Éva Társulat, valamint a Kolozsvári Magyar Opera. A […]

A magyar tanítók megkapják a románórákért járó túlórapénzt

 Megkapják a románórák megtartásáért járó túlórapénzt a kisebbségi elemi iskolákban oktató tanítók – közölte hétfő esti hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A romániai magyar érdekvédelmi szervezet tájékoztatása szerint az oktatási tárcát ideiglenesen vezető Rovana Plumb hétfő este aláírta a miniszteri rendeletet, amely megszünteti az idén nyáron keletkezett diszkriminációt az elemi oktatásban. Múlt szerdán […]

Turisztikai cégek képviselőivel egyeztettek

Nagyváradi turisztikai vállalkozások képviselőivel találkozott hétfőn délelőtt a megyeháza nagytermében Bántó Norbert, a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Ügynökség igazgatója, Camelia Enescu, a Tarom román állami légitársaság értékesítési és marketing igazgatója és Gheorghe Pasc, a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér vezérigazgatója. A megjelentek értékelték a 2018-as nyári idegenforgalmi szezont és tudatták, a turisták részéről milyen megkeresések érkeztek hozzájuk, melyek […]

Spanyolországba és Olaszországba indít menetrend szerinti járatokat a TAROM Nagyváradról

Spanyolországba és Olaszországba indít december 1-jétől menetrend szerinti járatokat Nagyváradról a TAROM, jelentette be Pásztor Sándor, Bihar Megye Tanácsának RMDSZ-es elnöke és Werner Wolff, a román állami légitársaság vezérigazgatója hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján. Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök tudatta, hat hónapja folynak a tárgyalások a TAROM vezetőségével, és immár megszülettek az első konkrét eredmények. A Bihar […]

Árulók – Filmvetítés 1956 tiszteletére október 23-án az Ady-múzeumban

A FILM POSITIVE Productions Kft. és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának támogatásával az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc idei évfordulójának hetében négy, e témát feldolgozó filmalkotást vetítenek le Nagyváradon. Demeter Katalin nagyváradi származású konzul javaslatára kereste meg a főkonzulátus nevében Veress Csongor Balázs Meleg Vilmos színművészt, a nagyváradi RMDSZ elnökét a vetítési ajánlattal, melyben négy film szerepel: […]

Épülhetnek a tanmedencék Székelyhídon és Diófáson

A Bihar Megyei Tanács alárendeltségében működő Hosszú Távú Fejlesztési Ügynökség meghirdette a versenytárgyalást a székelyhídi és a diófási tanmedence megépítésére. Az érdeklődő cégek az ajánlatokat október 22., illetve 26-áig tehetik le. Az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) már megtalálható a kiírás: kivitelezőt keresnek a két tanmedence megépítésére. „A diófási (Nucet) és a székelyhídi tanulómedencékről van szó, […]